Szűcs Gáspár Kinga írása

 Egy könyvbemutató margójára

Dallos Gyula lovasiskolája II.

 Ha valaki megkérdezné, mi jut eszembe egy könyvbemutatóról, akkor a ’tömeg’ szó bizonyára a felsorolás végén kullogna. Egy átlagos könyvbemutató forgatókönyvében 8-10 vendég és egy lelkes vagy éppen feszélyezett író szerepel, aki ül, vár, dedikál, vagy éppen baráti beszélgetést folytat néhány fanatikus olvasójával. Persze vannak ellenpéldák is, mint március 19-én a Nemzeti Lovarda dísztermében Dallos Gyula könyvbemutatója.

Közel 200 érdeklődő gyűlt össze erre a rendhagyó alkalomra, hiszen nem szokványos dolog a lovassportban szakkönyveknek bemutatót, sajtótájékoztatót tartani. Elvárások nélkül, kíváncsian érkezünk. Az első, amit kapunk maga ’a könyv’, ki-ki névre szólóan dedikálva vagy engedményes áron juthat hozzá. A második, amit ad az esemény: a találkozások. Ebben a kis közösségben mindenki rátalál a barátokra, rácsodálkozik a rég nem látott ismerősökre, arcok bontakoznak ki hangok, levelezések mögül, mintha csak a múlt, a jövő és a virtuális világ egyívású emberei keverednének itt össze.

Mit is lehet elmondani egy szakkönyvről egy bemutatón? Mégsem lehet a benne leírt technikai részletekkel foglalkozni, végül is ez nem egy előadás… Vobeczky Zoltán, akinek hangját a Danubius rádió sportösszefoglalóiból jól ismerhetjük, könnyedén oldja meg ezt a kérdést. Neki már egy napja volt, hogy átfussa ezt a könyvet és a lovassporthoz laikus lévén, nem is a szakmai fogások ragadták meg. Hitvallást talált benne, életformát, szeretetet, társat, motivációt, sőt: magyarságot. Így a kérdései is mögöttes dolgokra vonatkoznak: a tegnapra, a holnapra, az élsport csillogására, a gyermekekben és fiatalokban rejlő jövőre, a lóban lévő páratlan nemességre… Felfedezte azt is, hogy ez a könyv nem csak a díjlovas sportolóknak tud adni valamit. A belőle sugárzó öröm, koncentráció és életfelfogás olyan ajándék, amit bárki magával vihet, akit megérintenek a lovak, és akár hobbi szinten velük tölti az idejét.

Mindemellett a könyv küllemre is tetszetős, igényesen szerkesztett, gyönyörű, színes fotókkal illusztrálja az egyes fejezeteket. Még olyan játékos párhozamokat is felfedezhetünk benne, mint Aktion két fotóját egymás mellé helyezve, melyek megmutatják, milyen lehetőségek rejlenek az időben és a kiképzésben, milyen változást hozhatnak az évek.   

Ahogy Dallos Gyula mondja: „a tesz minket lovassá, nélküle mindannyian csak emberek vagyunk”. Én azonban egészen mást látok, ahogy ott áll mikrofonnal a kezében és saját szakmai értékei tudatában, mégis szerényen köszöni meg a dicséreteket, válaszol az elhangzó kérdésekre… Ő ott, abban a pillanatban, öltönyben, nyakkendőben is lovas. Különös nyomot hagyott rajta az elmúlt ötven év: a lovak benne élnek szavaiban, kézfogásában, minden leírt sorában, tekintetében és egész nekik szentelt életében …    

Szűcs Gáspár Kinga


© xenophon 2005. Minden jog fenntartva. A xenophon.fw.hu oldalon fellelhető szövegek, információk, képi és adatbázis tartalmak felhasználása csak a Xenophon Lovas Klub Kft. előzetes, írásos engedélyével lehetséges. A xenophon.fw.hu oldalai a Xenophon Lovas Klub Kft. engedélye nélkül nem másolható és nem helyezhető át máshova sem egészében, sem részleteiben. A xenophon.fw.hu teljes egészében a Xenophon Lovas Klub Kft. tulajdona.

Utoljára frissítve: 2008.03.29.